Jakab Péter kizáratná alelnökét a Jobbikból
A Jobbik elnöke feljelentést is tett Potocskáné Kőrösi Anita ellen.
A Jobbik elnöke feljelentést is tett Potocskáné Kőrösi Anita ellen.
V. Anita azt állítja, hogy a férfi, akit azzal vádol, hogy megpróbálta megerőszakolni, másnap többször felhívta, bocsánatot azonban nem kért tőle. Az erőszakkal hírbe hozott férfi tagad, a rendőrség személyi szabadság megsértése miatt indított nyomozást.
Megszólalt az a nő, akit állítása szerint megpróbáltak megerőszakolni a Jobbik egyik pártrendezvényén. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság személyi szabadság megsértésének gyanújával nyomoz.
A Jobbik elnöke szerint a választási vereség után nem indult meg egymás hibáztatása a párton belül, mint legutóbb, 2018-ban. A szexuális erőszak kísérlete körüli botrányról azt mondta, nem érti, miért nem védte Szilágyi György a barátnőjét, annak viszont örül, hogy a rendőrségen van az ügy.
Személyi szabadság megsértése bűntettének gyanúja miatt indult eljárás.
Interjút adott a Telexnek a Jobbik frissen újraválasztott elnöke, a beszélgetés során sok minden más mellett szóba kerül a választási vereségben való személyes felelősség kérdése és a Jobbik berkein belül a napokban kirobbant nemi erőszak botrány is.
A politikus eredetileg alelnök-jelölt volt, ám visszavonta a jelöltségét.
Újabb fejleményei vannak a Szilágyi György Jobbik-alelnök élettársát ért erőszakos ügynek.
Jakab Péter szerint a jobbikos tisztújításhoz időzítették a hírt, Szilágyi György szerint viszont jelen esetben igazat mond a kormánymédia.
Kétharmados többséggel szavazták meg, Hadházy Ákost azonban nem adták ki.
Eközben megkezdődik a jelenlegi parlament utolsó ülésszaka.
A Fidesz politikusától a Parlamentben kérdezte meg a jobbikos Szilágyi György, be kívánják-e tiltani az internetet.
Orbán Viktor liberális múltjának emlegetésére nácizás, nácizásra gerinctelenezés volt a válasz.
Az ügyészség elutasította Szabó Tímea feljelentését.
A miniszterelnök saját bevallása szerint 30 éve jár így, a jövőben sem fog változtatni a szokásán. Videón is mutatjuk a jobbikos Szilágyi György kérdését és Orbán Viktor arra adott válaszát.
Az ellenzéki képviselők megnézhetik azokat, legkorábban április közepén.
Egy jobbikos képviselő kocsmai beszólása érte a legtöbbet, de bábozásért vagy papírfelmutatásért is súlyos pénzeket kell fizetni a Parlamentben.
A Pesti Srácok operatőre, aki korábban menekültek felé rúgott Röszkénél, a parlamenti folyosón anyázta a Jobbik politikusát, Szilágyi Györgyöt. Kövér László házelnök nem hagyja szó nélkül az esetet.
A Jobbik frakcióvezetője kezdeményezi a Pesti Srácok kitiltását a Parlamentből. Közölték azt is: a Jobbik képviselői többé nem nyilatkoznak a Pesti Srácoknak. László Petra elnézést kért, amikor Szilágyi György éppen a történtekről nyilatkozott, de méltatlankodott, amiért a képviselő nem volt kíváncsi a magyarázatára. A Pesti Srácok szerkesztősége kiáll az operatőr mellett.